A genogram a családfák grafikus ábrázolása, amely legalább három generációra kiterjedve tartalmazza a családtagok és kapcsolataik legkülönbözőbb információit. A genogramok grafikus formában rögzítik egy család információit, gyors áttekintést nyújtanak bonyolult családi struktúrákról és nagy segítséget jelentenek lelki és pszichés problémák kialakulása okainak feltárásához.
A genogram munka egy rendszerszemléletű családterápiai megközelítés. A „rendszer” kifejezés olyan emberek csoportjára utal, akik funkcionális egészként kapcsolódnak egymáshoz. Sem az emberek, sem problémáik nem léteznek vákuumban. Mindkettő szorosan összefonódik nagyobb interakciós rendszerekkel, amelyek közül a legalapvetőbb a család. A család az életük során az elsődleges és – néhány kivételtől eltekintve – a legbefolyásosabb rendszer, amelyhez egy ember tartozik. Ebben az értelemben a „család” legalább három generációt felölelő összes rokonsági kapcsolatot tartalmaz, mind jelenlegi létezésében, mind történelmi fejlődésében. Egy családtag fizikai, társadalmi és érzelmi jóléte szorosan összefügg a családi rendszerrel. A rendszer egyik részében bekövetkező változások más részekre is kihatnak. Ezenkívül a családon belüli kapcsolatokat olyan minták jellemzik, amelyek tendenciájuk szerint ismétlődnek. Éppen ezek a minták ismétlődése teszi lehetővé a terapeuta számára a genogram segítségével tendenciák megfogalmazását.
Ilyen értelemben az egyik alapvető állítás az, hogy a felmerülő problémák és tünetek egy rendszer alkalmazkodását tükrözik az adott időpontban jelentkező kontextushoz (környezethez). A rendszer egyes tagjainak alkalmazkodási erőfeszítései sokféle szinten megjelennek – a biológiai és lelki szinttől kezdve a szociális és gazdasági szintig, vagyis a közvetlen családon belül és a kiterjesztett családban, valamint a társadalomban, a kultúrában, sőt még nagyobb összefüggésekben is. A rendszerszemléletű megközelítés tehát arra törekszik, hogy a problémát minél több szinten átfogóan elemezze.
Majdnem minden ember, generációjának, életkorának és nemének megfelelően – csak néhány fontos tényezőt említve – családi rendszerekbe szerveződik. Az egyén pozíciója a családi struktúrában jelentős hatással lehet funkcionális vagy diszfunkcionális viselkedésére, preferált kapcsolati mintáira, valamint a következő generációban kialakított családtípusra.
Az előző generációkban bekövetkező események jelzik azokat a témákat, amelyek gyakran újra megjelennek a következő generációkban. Azaz ugyanazok a témák gyakran ismétlődnek generációról generációra, bár a tényleges viselkedés különböző formákat ölthet. Ezt a jelenséget hívják az „örökletes családi minták átadásának”. A korábbi generációkban megjelenő kapcsolati minták implicit modellkaraktert képeznek a következő generáció családi eseményeire. Ezért a genogramokban olyan viselkedési és kapcsolati mintákat keresünk, amelyek egyik generációról a másikra átalakulnak vagy megőrződnek.
Mindezekből látható, hogy a rendszerszemléletű megközelítés igényli mind a jelenlegi, mind a történelmi családi kontextus megértését. Egy-egy téma, minta közvetítése a családi rendszerben mind vízszintesen, mind függőlegesen történhet. A függőleges közvetítés azokból a viselkedési és kapcsolati mintákból ered, amelyek generációról generációra öröklődnek, elsősorban a kapcsolati háromszögek kialakulásával. A vízszintes közvetítés az aktuális családi terhek, sorscsapások miatt alakul ki. Ha a vízszintes tengelyen lévő terhek túl nagyok, diszfunkciók lépnek fel. A függőleges tengelyen lévő stressz tényezők további problémákat okozhatnak, így még ha a terhek kisebb mértékűek is, súlyos hatásokkal járhatnak. Például ha egy fiatal anyának sok megoldatlan problémája van édesanyjával és/vagy édesapjával (pl. függőleges félelmek), akkor különleges nehézségei lehetnek az anyaság szokásos nehézségeivel (pl. vízszintes félelmek) való megbirkózás során. A genogram tehát nagyon hasznos lehet abban, hogy nyomon kövesse például a „félelem közvetítését” generációkon keresztül, valamint a jelenlegi családi kontextusban.
Ha vizsgálódásainkba a család történetét is figyelembe vesszük, akkor rendszerszemléletű megközelítést nyerünk a „véletlenekre” is.
A családi rendszer különböző részein bekövetkező események egyidejű előfordulását nem tekintjük többé véletlenszerű egybeesésnek – ellenkezőleg, mindkét eseményt rendszerszinten összekapcsoltnak tekintjük. Bizonyos időpontokban kritikus események nagyobb valószínűséggel fordulnak elő, mint más időpontokban, különösen gyakran a családi életciklus krízis- és átmeneti szakaszaiban. Problémák és tünetek gyakran fordulnak elö ilyen átmeneti időszakokban. A genogram munka során a páciensek képessé válnak felismerni, hogy a szükséges változásokkal szembesülve a családstruktúrában újra kell rendezniük a családon belüli kapcsolataikat annak érdekében, hogy problémáik megoldódhassanak.
A családon belül nagyon sokféle kapcsolati minta létezik. Azonban a genogram munka során érdeklődésünk az extrém esetekre irányul. Az egyik végletetet azok a családtagok képviselik, akik nagyon távolságtartó vagy konfliktusos viszonyban vannak egymással; még az is fenyeget, hogy a család ezen a ponton szétesik. A másik véglet az érzelmi összeolvadásban rejlik a családi rendszer egyes tagjai között. Az ilyen, csak gyengén differenciált kapcsolatban lévő családtagok különösen sebezhetőek, amikor diszfunkció lép fel. Ez azonban valószínűleg mindig akkor fog bekövetkezni, amikor a stressz vagy a félelem mértéke meghaladja a család alkalmazkodóképességét. Minél szorosabbak egy rendszer határai, annál védettebb lesz az külső hatásokkal szemben, ugyanakkor annál merevebbé válnak a családstruktúrák. Más szavakkal: egy szorosan összetartó, zárt családi rendszer tagjai szinte automatikusan reagálnak egymásra, és viszonylag érintetlenek maradnak azoktól az eseményektől, amelyek megváltozott körülményekhez való alkalmazkodást igényelnek kívülről. Az összeolvadás azonban egyaránt járhat pozitív és negatív érzésekkel, nagy szeretettel vagy ellenségeskedéssel, haraggal. Mindkét esetben az erős függés kötelékei tartják össze a családot. A genogram segítségével azonosíthatóak a családi rendszer határai, következtetések vonhatóak le arról, hogy mely alrendszerek olvadtak össze egymással és maradnak ezáltal valószínűleg elszigeteltek új impulzusoktól és külső változásoktól.
Fontos tudni, hogy két személy közötti kapcsolat általábab instabilitásra hajlamos. Gyakran két személy közötti konfliktusos kapcsolat kiegészül egy harmadik személlyel, aki eltakarja vagy enyhíti a konfliktust, ezzel stabilizálva a rendszert. A háromszöges kapcsolatban koalíciók válnak lehetségessé, két személy összefoghat egy harmadik személlyel szemben. Tehát az érzelmi rendszer alapvető egysége a kapcsolati háromszög. A genogram segítségével a terapeuta azonosítani tudja a családi rendszer kulcsfontosságú háromszögeit, amelyek generációkon átnyúlóan ismétlődő mintákra utalnak. A minták felismerése teszi lehetővé, hogy a terapeuta olyan stratégiák kialakításában segítsen a páciensnek, amely segíti annak sikeres alkalmazkodását a megváltozott családi, kapcsolati és társadalmi kontextushoz.
A genogram munka lehetővé teszi a terapeuta számára a családi rendszerekben ható dinamikák feltárását, azok segítő, de sokszor betegítő hatását.
Mindez támpontot nyújthat változtatási stratégiák kialakítására, mellyel a páciens egészséges, támogató kapcsolatot tud kialakítani családi és tágabb kapcsolati rendszereiben. Mindez pedig hozzá segíti, hogy a páciens egészséges kapcsolatot tudjon kialakítani önmagával és környezetével.