Az Angewandte Kinesiologie (ANK)® és ezen belül az Autonóm Regulációs Teszt (ART) Dr. Dietrich Klinghardt által kifejlesztett holisztikus, nem-invazív diagnosztikai és kezelési mód. Ennek neurobiológiai módszernek a célja nemcsak a tünetek kezelése, hanem a testi és lelki betegségek hátterében álló okok felfedezése, hogy mély gyógyulási folyamatot indítsunk el.
Dr.Klinghardt német származású orvos, 30 éve él és dolgozik az Egyesült Àllamokban holisztikus orvosként. Munkája megbecsülése jeléül kétszer kapta meg „Az év orvosa“ díjat Amerikában. Az amerikai Neurobiologia Intézeten kívül megalapította intézetét Angliában és Németországban is, ahol képzések keretében lehet elsajátítani ezt a módszert. Nekem lehetőségem volt tőle személyesen tanulni és évek óta asszisztensként is közreműködöm a képzésekben Németországban.
Tehát munkám alapja az Autonóm Regulációs Teszt (ART), egy biofeedback-alapú vizsgálati módszer, amely tudományos ismereteken alapul, láthatóvá és egyidejűleg tapasztalhatóvá teszi a láthatatlant a páciens számára.
A kezelés kezdetén egy izomteszt segítségével ellenőrizzük, hogy az autonóm idegrendszer megfelelően működik.-e, tehát betölti-e szabályozó/irányító funkcióját, vagy blokkolt. A biofeedback alatt a testi jelek visszajelzését értjük, amelyek általában tudat alatt zajlanak és amelyeket az idegrendszer szabályoz. Az ART segítségével lehetőségünk van a tudat alattival való párbeszédre és segítségével tesztelhetjük többek között az emberi energiamezőt (a fénytestet) is. A módszer lehetőséget biztosít megbetegedett szövetek, szervek, blokkolt idegpályák és annak okainak felfedezésére; segít felismerni, hogy milyen hatásokkal járnak traumák, korlátozó hitrendszerek és megoldatlan lelki konfliktusok és hogy ezek miért vezettek ahhoz, hogy a páciens nem tudja teljes mértékben kibontakoztatni potenciálját. Az ART diagnosztikai lehetőségei közé tartozik. betegségek okainak felfedezése a családi rendszerből vagy más rendszerekből is.
Az ART módszer mélyebb megértésének alapja Dr. Dietrich Klinghardt módosított – a Jóga Tanításokból ismert – 5 Szint Modellje.