A Lét 5 szintjének modellje legalább 4500 éves és a jóga tanításokra vezethető vissza. Ez a tanítás azt állítja, hogy mi emberek többek vagyunk, mint a fizikai testünk. Körülöttünk létezik egy érzékelhető mező, amely kölcsönhatásban áll a fizikai testünkkel. Mi mindannyian ebbe az 5szint modellbe vagyunk beágyazva, ebben létezünk. Ebben a modellben azok a rétegek/testek, amelyek a fizikai testen kívül helyezkednek el, ma a kvantum-biofizika gondolatmodellek és kísérletek által magyarázhatók.
Az első szint: A Fizikai test
Létünk legalsó vagy legtömörebb szintje a Fizikai test. A test az anatómiában ismert struktúrákból áll, mint például csontok, izmok, ínszalagok, fasciák stb. Határai a bőr és a mechanika, kémia és fizika törvényeinek engedelmeskedik. Az ember Fizikai testét az öt érzékszerven keresztül észleli.
Testi szinten számos terápiás lehetőség létezik az orvoslásban: sebészeti beavatkozások, fogászat, a gyógyszeripar által szabadalmaztatott gyógyszerek, az ortomolekuláris medicina (táplálékkiegészítők, mint például vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek), hormonterápia, de ide tartozik a gyógynövényekkel való gyógyítás, a homeopátia (alacsony potenciák), amely anyagi szinten hat. A nehézfémek méregtelenítése és a fertőzések kezelése ugyancsak ezen a szinten történik, ahogy a fizikoterápia, a masszás, az oszteopátia és egyéb manuális terápiák a Fizikai testet célozzák meg..
Második szint: Az Energia-test
Ebbe a kategóriába tartozik az idegrendszer és a sejtfalak elektromos aktivitása, amelyek folyamatosan változó mágneses mezőket hoznak létre. Az Energia-test egy kapocs a Mentális test – azaz mindazzal, ami gondolatokkal és hitrendszerekkel kapcsolatos – és a Fizikai test között. Ez a biofizika területe.
Az Energia testen végzett gyógyító eljárások közé tartoznak: mélyebb oszteopátiás beavatkozások, fény, hang, áram/mikroáram és mágneses mezők alkalmazása, akupunktúra, akupresszúra, légzésterápia és a Mentális test technikáinak bizonyos aspektusai. A neurálterápia – heg, ganglionok és más zavaró területek injektálása helyi érzéstelenítővel – igen hatékony módszer a második szinten. Az érzelmek kifejezése is a második szinthez tartozik, mivel az érzelmek energetikai szempontból hírvivő anyagok és elektromos ingerület-átvitel keveréke.
Harmadik szint: A Mentális test
A harmadik szint, tehát a Mentális test az, ami az összes személyes tanulási tapasztalatot tárolja a fogantatástól, azaz a kezdetektől napjainkig. Hasonlóan van felépítve, mint egy számítógép: A Mentális test egy Mentális mező, saját információhordozónk. Lehetővé teszi számunkra, hogy felidézzük az emlékeket, feldolgozzuk és tároljuk az új élményeket, valamint értelmezzük a tapasztalatokat. A biofoton fizikus, Fritz-Albert Popp felismerései alapján abból lehet kiindulni, hogy a sejtjeink által körülöttünk létrehozott fénytér (biofoton mező) képes az emlékek tárolására. Ennek megfelelően minden emlék a biofoton mezőben tárolódik. A mentális test emellett az Ego szintje is. A gondolataink az értelmünk „bit”-jei.
Számos gyógyítási módszer létezik a harmadik szinten: hagyományos pszichoterápia, Mentális mező terápia, pszicho-kineziológia, EMDR (Eye Movement Desensitization and Reprocessing – szemmozgásokkal történő deszenzitizálás és újrafeldolgozás), trauma terápia egyes formái, kognitív terápiák, Gestalt-terápia, klasszikus homeopátia és más terápiák.
Negyedik szint: Az Intuitív test
Az Intuitív vagy spirituális test az a transzperszonális aspektus, ahogy mindenhez kapcsolódunk. Létezik egy olyan valóság, amely túlmutat az értelmünkön, a nyelven és tudásunkon, amely ránk hat. Ezt a szintet intuitívan tudjuk érzékeli, de nem vagyunk képesek értelemmel megérteni. A fizika itt a Quantenvacuum-ról beszél. Ezen a szinten hat a családi rendszerünkből érkező befolyás, különösen a család, elődeink életének traumatikus eseményei és tanulási tapasztalatai, transzgenerációs problémák, de más rendszerek is, amelyekbe be vagyunk ágyazva. Ez lehet egy vallás, politikai vagy társadalmi rendszer, egy ország sajátos viselkedési mintáival és szokásaival. Hatnak rá még az előző életek, annak tapasztalatai, archetípusok, szimbólumok, transzperszonális hatások meditatív élményekből, idegen energiák. Idegen energiák alatt olyan hatásokat értünk, amelyek a szellemvilágból érkeznek
Azon gyógyítók, akik sikeresen dolgoznak ezen a szinten, már születésüktől fogva rendelkeznek bizonyos képességekkel. De néhány ilyen képességet tanulni is lehet: például C. G. Jung mélypszichológiai terápiája, a szimbólumok és rituálék használata, Amelie Schmeer művészetterápiája, Genogramm-munka és Bert Hellinger féle családállítás – ez utóbbi egy olyan módszer, amely segítséget nyújt a családi rendszerben lévő blokkok és azok gyógyulási lehetőségeinek láthatóvá és átélhetővé tételében.
Az ötödik szint: A szellem
Az ötödik dimenzió leírja az egyén spirituális aspektusát. Ez az a részünk, amelyen keresztül a bennük élő Isteni bennünk és általunk tanulási folyamatokon megy keresztül. Ahhoz, hogy az ezen a szinten megélt élményeket tudatosítani tudjuk, időt és teret kell teremtenünk magunknak a magányhoz, meditációhoz és imádkozáshoz.
Az alsó három szint az egyén személyes területére vonatkozik, míg a negyedik és az ötödik szint már a transzcendentális területhez tartozik. Minden magasabb szint szervező hatást gyakorol az alsó szintekre. Ezt a filozófiában „lefelé ható okozatosságnak” nevezik – egy olyan okozat, amely fentről lefelé hat. Az alsó szintek energiával látják el a magasabb szinteket és keretet, határokat teremtenek az életünk teljességéhez.
A betegségek okai az öt szint bármelyikén fellelhetőek lehetnek . A felsőbb szintekből származó, betegséget okozó hatások „lefelé” hatolnak és ezáltal válnak láthatóvá betegség formájában. A betegségek tüneti kezelése lehetséges az első szinten (gyógyszerekkel, sebészeti beavatkozásokkal stb.), a második szinten (neurálterápia, akupunktúra stb.), vagy a harmadik szinten (pszichoterápia, homeopátia). A negyedik szinten családállítással, pszichokineziológiai módszerekkel, rituálékon, hipnózison és művészetterápián keresztül. Igazi gyógyulás azonban csak akkor lehetséges, ha nem csak a felismerhető tüneteket nevezzük meg és kezeljük, hanem magát a tünetek okait is. A beteg csak akkor lehet tartósan újra egészséges, ha azon a szinten kezelik, ahol a betegség valódi okai megtalálhatóak.
A gyógyulás csak részben függ a gyógyító tudásától, de mindig attól függ, hogy a páciens és a terapeuta mennyire tudják megnyitni magukat a magasabb erőknek.